Visszavonva Tablao flamenco show Pirók Zsófival

Mi mással várhatná a Fonó Budai Zeneház a közönséget a tánc világnapja előtt egy nappal, mint egy mesebeli tablao flamenco show-val. Andalúzia varázsát érezhetjük ezen a különleges estén, ahol két fantasztikus flamenco táncművészt – Pirók Zsófiát és Lippai Andreát – kísérnek kiváló zenészek, akik egyenesen a spanyolországi Sevillából érkeznek hozzánk.

 

 

A Babel Sound Hangjai kultúrsorozat ez alkalommal a spanyol életérzést közvetíti, ahol nemcsak a zene és a tánc, de a gasztronómia is tetten érhető. Mindazokat várják tehát erre az estére, akik a zenéért jönnek el, illetve, akik a tánc szeretetéért, sőt, azokat is, akik csak szeretnének egy órára elrepíteni magukat gondolatban Andalúzia mesés hangulatú szűk utcácskáiba, a Guadalquivir partjára…

 

Tavaly a tánc világnapján Zsófi az évad legjobb pályakezdő táncművésze díjat kapta a Magyar Táncművészek Szövetségétől. Idén, egy nappal a díjátadó előtt ő és édesanyja, Lippai Andrea, a többszörösen kitüntetett táncművész, a FlamenCorazónArte Táncszínház alapítója táncolnak nekünk andalúz dallamokra. Spanyolországból utazik hozzánk erre az estére a neves flamenco énekesnő, Elena Morales, gitáron Maria Serrano (Kanada) és Juan José Bando játszik, az ütőhangszereken pedig most is Tar Gergelyt hallhatjuk, aki állandó tagja többek között a Cuba Ritmónak és a Ricardo Salsa Bandnek is.
Az erotikus és érzelem dús tánc és egyedi gitárjáték mellé sangria és tapas dukál, ami az est kulináris különlegességeként szerepel a Fonó kínálatában.

 

                                

Az este flamenco táncművészei:
Pirók Zsófia, aki első külföldi diákjaként a sevillai „Conservatorio Profesional de Danza” intézményen szerzett táncművész diplomát 2013-ban. Azóta számos táncszínház tűzi programjaira előadásait, melyekkel hazánkban és külföldön is folyamatosan turnézik. 2016-ban az évad legjobb pályakezdő táncművésze díjat kapta a Magyar Táncművészek Szövetségétől.

Lippai Andrea, Zsófi édesanyja, EuroPas-díjjal - Harangozó Gyula-díjjal, Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszttel kitűntetett táncművész, a FlamenCorazónArte Táncszínház alapítója, mellyel Magyarországon elsőként hozott létre flamenco alapú táncszínházi előadásokat.

 

Flamenco ének: Elena Morales (Córdoba): neves flamenco énekesnő. A sevillai "Fundación de Arte Flamenco Cristina Heeren" iskolában tanult olyan mesterektől, mint José de la Tomasa, Paco Taranto, Esperanza Fernández. Később maga is tanárként tért vissza az intézménybe. Jelenleg énekesnőként járja a világot, nagyobb flamenco fesztiválok állandó fellépője (Flamenco Arts Festival Zürich (Svájc), Calgary International Flamenco Festival (Canadá), Escuela Nacional de Danza “Nellie y Gloria Campobello” (México), stb.).

Flamenco gitár: Juan José Bando (Sevilla): María Serrano (Kanada) és Pirók Zsófia együttesének állandó első gitárosa, és zeneszerzője.

Ütőhangszerek: Tar Gergely Zenekarok, melyeknek állandó tagja: Trio à la Kodály, OmarBashir,
FlamenCorazonArte, Bársony Bálint, Szikora Róbert és az R-Go, Sárik Péter, Sasvári Sándor, CubaRitmo, Ricardo Salsa Band

A flamenco est után a Babel Sound Hangjai sorozatban a bolgár (május 12.) és az olasz (május 19.) kultúrával, zenével, tánccal és gasztronómiával ismerkedhetünk meg közelről a Fonóban. Természetesen a nyarat sem hagyja világzene nélkül tovarobogni a Babel Sound. A balatonboglári strandon elképesztő nemzetközi kulturális kavalkád lesz 2017. július 17-23. között. Ide érkezik ugyanis a világ zenéje, művészete, íze és illata: a Babel Sound Free interaktív világzenei fesztivál. A lehető leginteraktívabb módon, ráadásul ingyenesen!

Az esemény linkje: https://www.facebook.com/events/1165696266872988/
Babel Sound facebook oldal: https://www.facebook.com/babelsound/
Pirók Zsófi facebook oldal: https://www.facebook.com/PirokZsofiFlamenco/?fref=ts
Jegyvásárlás link: http://fono.jegy.hu/program/babel-sound-flamenco-est-79137