Munka Spanyolországban?

SpanyolországAki arról álmodozik, azt tervezi, hogy Spanyolországban próbál szerencsét, készüljön fel arra, hogy elég siralmas a helyzet és nem lesz könnyű feladat munkát találni. Hogy miért?

Mert bár pálmafák övezik az országot és tenger mossa partjait, ott sem fenékig tejfel az élet. Spanyolországban a munkanélküli ráta olyan magas (egyes területeken megközelíti a 18%-ot), hogy az EU-ban a rekorderek közé tartozik.

Még a helyiek is nehezen jutnak álláshoz, így egy külföldi -a legtöbb esetben- még rosszabb pozícióból indul, még borúsabbak a kilátásai. Persze vannak kivételek munkaterülettől és munkaadótól függően. Ahol feketén foglalkoztatják az embert, ott előfordul, hogy a külföldit előnyben részesítik, mert ő alacsonyabb munkabérrel is beéri. (tipikus esetek: vendéglátás, turizmus, kereskedelem)

A munkahelyteremtés és a munkanélküliség csökkentése folyamatosan napirenden van a spanyol politikai életben, de egyelőre a kikiáltott célkitűzések beteljesítése, az eredmények még váratnak magukra.  

spanyol, spanyol portálA tavasz beköszönte és a turisztikai szezon bizonyára némi fellendülést hoz a spanyolok számára, de a komoly problémák orvoslásához hosszabb időre lesz szükség.

Addig is mi feltérképezzük, hogy milyen alternatív lehetőségek merülhetnek fel azok számára, akik nem meggazdagodni indulnak Spanyolországba, hanem "csak" nyelvtanulásuk költségeit szeretnék fedezni kinti keresetükből vagy szakmai tapasztalotot szeretnének szerezni spanyolhonban.

================================================

Önkéntesként Andalúziában

Ha szeretnél hosszabb időt Spanyolországban tölteni, egy lehetséges út az önkéntes munkavállalás. Nézzük, hol lehet ilyen lehetőségre pályázni és milyen feltételekkel.

Riportalanyunk - C. Kata - jelenleg Málaga mellett egy kis faluban (Nerja-ban) dolgozik, aki bátorításképp szívesen mesél arról, hogy találta a lehetőséget és mik a tapasztalatai.

Önkéntes munka SpanyolországbanHol találtad az önkéntes munkát?
Interneten, az EVS (Nemzetközi Önkéntes Szolgálat) honlapján olvastam erről a lehetőségről. Innen érhető el az az adatbázis, mely az aktuális, pályázható projekteket tartalmazza. (30 éves korig lehet jelentkezni.)

Rengeteg lehetőség van, csak egy önéletrajz meg egy felturbózott, lelkes motivációs levél szükséges :)


Milyen feltételet biztosítanak számodra?
Fizetnek mindent: a szállást, rezsit, repjegyet, helyi közlekedést, és emellett kapunk 135 eurot étkezésre, plusz 105 € zsebpénzt. Nem mondom, hogy itt ebből a pénzből minden nap étteremben tudok ennni, de meg lehet élni belőle. Ami engem illet, én egy hatalmas, 4 szobás, full extrás lakásban vagyok elszállásolva egy német lánnyal, aki szintén önkéntes . . .szóval nem panaszkodhatunk :)

Van-e lehetőséged nyelvórára is járni?
Igen, és a nyelvórát is fizeti nekünk a fogadó szervezet. Heti 3 óra profi nyelviskolában . . . én nagyon szeretem. Interaktiv, jófej tanárral, sok német meg angol "kollegával" :)

Mit üzensz azoknak, aki szeretnének önkéntesként Spanyolországba menni?
Mindenképp ki kell próbálni. Én azt hittem a legnagyobb nyereség az lesz, hogy megtanulom a nyelvet . . . de ez csak egy mellékes jó. Nagyon sokat tanulsz magadról, a határaidról. Alkalmazkodás . . . ez még egy kihívás ebben . . . egyűtt élni más kultúrából jött emberekkel . . . ez nem könnyű . . . nekem legalábbis nehéz :) És nem szabad feladni . . . az eleje rettenetes . . . de ha kitartasz, életre szóló élményt kapsz és közben megtanulsz spanyolul is :)

================================================

Munka Mallorca szigetén

Ezen a héten egy magyar lánnyal beszélgetünk, aki fejébe vette, hogy összepakol és annak reményében, hogy Spanyolországban fog élni és dolgozni egy darabig, felült a repülőre és irány Spanyolország! jeligével nekivágott a kalandnak.

MallorcaMi volt az első gondolatod, amikor megérkeztél a mallorcai reptérre?

Mivel nem először vagyok itt, az elsőgondolatom némi költői túlzással kb. "itthon vagyok". Imádom ezt a szigetet, es nagyon vártam, hogy megérkezzek. De mivel olyan helyeken is jártam korábban mallorcai barátainkkal, ahova általában a nyaralni ideérkező turisták nem jutnak el, sokkal közelebb áll a szivemhez. Meg amúgy is. :)

Volt már konkrét munkaajánlatod, amikor kimentél vagy ott kezdtél munkát keresni?

Nem volt konkrét, de akkor jöttem, amikor szezon elkezdődött, es jó adag szerencsével azonnal találtam munkát. Általában az emberek hotelekben, vendéglátóiparban helyezkednek el, de én nagyon szerencsés voltam, hogy egy lakberendezési boltban kaptam állást.

Hogy érzed magad a munkahelyeden, milyenek a munkadóid, munkatársaid?

Imádok itt dolgozni, nagyon kedvesek velem, gyönyörű tárgyak vesznek körül, csak rengeteg a munka. Egész nap állok, szó szerint. Egy argentín családé az üzlet, általában a lányukkal vagyok a boltban, aki egy bombon. :) eltűrik, hogy nem tudok olyan sebességgel beszélni, mint ők, és tudják, hogy nekik is lassabban kell velem bánni, ha azt akarják, hogy megértsek mindent. :) remélem ezt nem fogják megunni. :)

MallorcaSzerinted miért éri meg kimenni leginkább?
(pl. nyelvtanulás vagy pálmafák, anyagiak, pasik, szórakozás vagy bármi más miatt)

Nekem a legfontosabb a nyelvtanulás. Addig nem megyek haza, amíg nem kenem-vágom a spanyolt. :) de szerintem az emberek vagy menekülnek Magyarországról, vagy rövid idő alatt szeretnék megszedni magukat. Na ez nem fog összejönni normális melóval, de merem állítani, hogy máshol sem nagyon, amíg az ember a tipikus "külföldieknek való" állásokat tudja elvállalni, azaz nincs megfelelő nyelvtudása. És itt azért meg is kell élni, lakás, kaja, fiesta, amigos... Tehát nem fog meggazdagodni senki egy nyár alatt. (Májustol októberig van szezon.) Ráadásul ide kell a német is, hiszen a spanyolokon kívül csak ők vannak. Szóval nem egyszerű. Nekem mázlim volt, tény. De én ragaszkodom ehhez a helyhez, ezért itt kell dolgoznom! :)

Természetesen a sziget adottságai sem utolsók a listán a pálmafákkal együtt. Férfiakért viszont csak az jöjjön, aki alacsony és tudja a mallorquin nyelvjárást. :) ez utóbbi annyira nem szükséges, viszont tényleg nincsen túl sok magas férfi.

Köszönjük a beszámolódat Linda és további sok sikert kívánunk!

================================================

Szakmai gyakorlaton Spanyolországban II.rész

Szakmai gyakorlaton SpanyolországbanMúlt héten Dósa Dorottyával és Vass Anitával kezdtünk bele egy beszélgetésbe, akik Spanyolországban töltött szakmai gyakorlatukról mesélnek nekünk. Íme a folytatás:

Mi volt az, ami nehézséget okozott a kezdetekkor?

Nyelvproblémák és a honvágy volt az, amivel nehéz volt megküzdeini az elején iIlletve a barátok hiányával. Amíg nem tudtunk ténylegesen felhívni valakit csak annyival, hogy "Hola que tal, qiueres tomar algo?" addig nehéz volt. Csak ültünk a szobában, vagy lézengtünk a parton. Aztán később beindult az élet, sok-sok baráti találka, bulik, a spanyol éjszakai élet megismerése.

Mire emlékeztek a legszívesebben és mire a legkévesbé?

San Juan ünnepe június 23-ánLegkevésbé szerintem a nagy gallego népünnepre, a június 23-án megrendezett San Juan fesztiválra emlékszünk. Szent Iván éjt ünneplik ilyenkor. Ez annyiból állt, hogy kivonulnak a partra, és minden kis baráti társaság tábortüzet rak. A kívánságaikat felírják egy lapra, és a tűzbe dobják. Aztán pedig hajnalig buliznak a parton, ami az össznépi ivást takarja. Igazság szerint jó lett volna, mert jó volt a hangulat, de egyrészt rengetegen voltak, másrészt pedig az egyetlen cél a lerészegedés volt.

La Coruna címereLegjobb élmény: idén Corunaban rendezték a gyalogló világkupát. Számtalan csapat érkezett a világ minden tájáról, és persze a mi szállodáinkban is megszálltak. Hazánk is képviseltette magát, mi pedig összebarátkoztunk a magyar csapattal. Végig szurkoltuk a két versenynapot, majd pedig hivatalosak voltunk az esemény záró rendezvényére, egy igazi világverseny záró bulijára. Jó volt hazánk fiaival magyar módra, de mégis hazánktól távol bulizni. :)

Gondolom jól éreztétek magatokat és sok élménnyel gazdagodtatok. Tervezitek-e, hogy a főiskola befejezése után Spanyolországban kerestek munkát?

Igen, aktívan tervezzük az ismételt kiutazást, és az esetleges kint maradást. Egy biztos, a szállodában, ahol dolgoztunk és a barátaink visszavárnak. Mi pedig, ha tudunk, visszatérünk Coruna-ba.

================================================

Szakmai gyakorlaton Spanyolországban

Munka SpanyolországbanEzen a héten Dósa Dorottyával és Vass Anitával beszélgetünk, akik Spanyolországban töltötték szakmai gyakorlatukat. A lányok elmesélték nekünk, hogy hogyan kerültek ki La Corunába és milyen élményekkel gazdagodtak a kint töltött 3 hónap alatt.

Merre jártatok pontosan? É-NY Spanyolországban, egész pontosan La Corunaban voltunk, az óceán partján.

Hogy tetszett a város? Nagyon kedveltük Corunat. Ez egy kisváros Galiciában , nagyjából akkora, mint Győr. Főleg az óceán látványa ragadott el minket. Varázslatos.

Meséljetek egy picit arról, hogy hogyan jutottatok ki, milyen ösztöndíj keretében vettetek részt ezen a programon.

OKJ-s tanfolyam keretében idegenforgalmat tanulunk. Iskolánk minden évben pályázik a Leonardo programra, mely a diákok külföldi szakmai gyakorlatát támogatja. Középiskolásoknak szól, semmiképpen sem összetévesztendő az egyetemi Erasmus programmal. A Leonardo programhoz kell egy kiküldő intézmény melyen keresztül lehet pályázni. A program fedezi az összes költséget: kiutazás, szállás, étkezés, adott esetben költőpénz. A munkáért, mivel szakmai gyakorlat volt, fizetést nem kaptunk.

Hogyan fogadtak titeket kint? A spanyol testvériskolában a diákok nagyon kedvesek voltak, első nap rögtön bulizni vittek. Mindenki nagyon nyitott, könnyen barátkoznak.

Milyen területen dolgoztatok?
Szállodákban biztosították számunkra a munkát, az egyik az NH lánc tagja, egy 4*-os szálloda, a másik pedig La Coruna legidősebb szállodája csodálatos kilátással az óceánra.

Szerintetek milyen a spanyol munkamorál ? Saját tapasztalaitok is azt igazolták, hogy a spanyoloknál nem divat a kapkodás, azaz legyintenek egyet és majd "manana" ?

A "manana", ez a ráérősség nem igazán volt jelen a galíciaiaknál. Végezte mindenki a munkáját, ha volt dolog, akkor azonnal megcsinálták, nem halogatták. Hasonlatos egy kicsit a magyar munkamorálhoz, szerintünk. (folyt.köv. jövő héten)

================================================

Hogyan utazzunk önkéntesként Spanyolországba IV. rész

Ha szerencséd van és mind a két ország irodája támogatja a pályázatot, megkezdődhet a felkészülésed. Nézzük, hogy ez mit is takar konkrétan.

A szükséges intéznivalókon (repjegy - és vizumintézésen) kívül nagyon fontos, hogy lelkiekben is felkészítsd magad az útra, minél többet olvass, érdeklődj a célország kultúrájáról, mindennapi életről.

Ebben is segít Téged majd a Mobilitás által szervezett indulás előtti képzés, ahol találkozhatsz szintén önkéntes szolgálatra készülő fiatalokkal.

A felkészülési idő alatt is fontos, hogy folyamatosan tartsd a kapcsolatot a fogadó szervezettel és az apróbb részleteket is megbeszéljétek.

================================================

Hogyan utazzunk önkéntesként Spanyolországba III.

Önkéntes munka SpanyolországbanAz előző részben abban maradtunk, hogy átböngészed az aktuális adatbázist és kiválasztod a számodra szimpatikus projekteket. Nos, amikor eljutottál idáig, a küldő szervezeteden a sor, ugyanis ők fogják a pályázati anyagod és szervezetük rövid ismertetőjét külföldre továbbítani.

Ha valamely kiválasztott szerv kész a fogadásodra és időpont javaslatot tesz, akkor már félig-meddig nyeregben vagy, de előbb minden részletben meg kell állapodnotok (feladatok, munkakör, szállás, ellátás, nyelvtanulási lehetőség, stb)
Ha már mindent lefixáltatok, akkor mind a küldő mind a fogadó szervezet pályázatot nyújt be a saját nemzeti irodájához.

================================================

Hogyan utazzunk önkéntesként Spanyolországba II.

Önkéntes munka SpanyolországbanHa már megvan a küldő szervezeted (aminek a felkutatása ugye az első lépés volt), akkor jön a lehetséges projektek és fogadó szervezetek felkutatása egy angol ill. francia nyelvű internetes adatbázisból.Minden itt szereplő pályázati lehetőség rendelkezik egy referenciaszámmal, ami alapján a külföldi szervezet be tudja majd azonosítani, hogy melyik projekt illetve lehetőség nyerte le a tetszésed.

Az adatbázis átböngészése után érdemes és javasolt egyszerre több projekt / fogadó szervezet kiválasztása (akár 30-40), hogy minél nagyobb eséllyel induljál. Ezután lesz majd szükség az önéletrajzod és a motivációs leveled megírására, melyeket a küldő szervezeted fog továbbítani a kiszemelt külföldi szervezetekhez.
Mire ezzel is megvagy, addigra jelentkezünk a következő teendőkkel, addig is jó böngészést az adatbázisban! (Folyt.köv.)

================================================

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Médiaajánlat

 

Hogyan utazzunk önkéntesként Spanyolországba I.

Pályázzál te is önkéntesnek Spanyolhonba!Mielőtt belemennénk a részletekbe, hogy hogyan és miként lehet pályázni, ne felejtsétek, hogy ez nem egy rövid folyamat, de mindenképp megéri a fáradtságot, és ha ránk hallgattok számos (akár 60 helyre) elkülditek pályázati anyagotokat! De most nézzük, hogy mik az első lépesek!

Előszöris szükséged lesz egy hazai küldő szervezetre, amely egyrészt segít, támogat téged a felkészülésben, a pályázati anyag összeállításban, melyet később ő fog benyújtani. Amennyiben sikerül elnyerned majd a pályázatot, akkor ehhez a szervezethez fog beérkezni az útiköltségedre, felkészülésedre fordítható elnyert összeg.

Na de ki lehet küldő szervezet és hol keressél?

Nos, küldő szervezet lehet olyan intézmény vagy civil szervezet (egyesület, alapítvány, diákönkormányzat,stb), melynek célkitűzéseivel azonosulni tudsz, vagy egyszerűen csak kapcsolatban állsz velük. Ha még nincs ilyen, akkor sincs gond, keress fel egy neked tetsző szervezetet (önkormányzattól vagy helyi civil háztól tudsz kérni segítséget), és kérd meg őket, hogy legyenek a küldő szervezeted.

Ez tehát az első lépés, amit körül kell járnod, ha szeretnél önkéntes munkát pályázni.

Hamarosan jelentkezünk a következő teendőkkel! Addig is sok sikert!

================================================

Önkéntes munka külföldön!

Önkéntes munka külföldönHa 18-25 év között vagy és a fejedbe vetted, hogy kimész külföldre egy pár hónapra vagy akár egy évre, de még nem tudod, hogy hogyan, akkor szeretnénk figyelmedbe ajánlani egy egyedi lehetőséget: dolgozz önkéntesként egy külföldi civil szervezetnél, ahol ugyan fizetést nem adnak, de biztosítják számodra a szállást, ellátást, nyelvoktatást és a jó munka fejében azért kapsz némi zsebpénzt is!

Az Európai Önkéntes Szolgálat programjára mindenki pályázhat a fent említett korosztályból, nincsen semmilyen kikötés, mint például nyelvtudás, képzettség, stb.
A "kiküldetés" pár hónaptól egy évig terjedhet, amikoris az önkéntes a fogadó non-profit szervezet munkáját segíti, miközben persze világot lát, nyelvet tanul, ismerkedik, új élményeket, tapasztalatokat szerez.

Ha érdekel, hogy hogyan és mikor és persze mely országokba lehet pályázni, látogass vissza hozzánk, hamarosan újabb információkkal jelentkezünk!

================================================