Nagyon kíváncsian vártam Frimpong-M. Zsanit, a Granada Nyelviskola spanyoltanárát, aki nemrég tért vissza fél éves utazásából, Uruguayból. Vajon miket fog mesélni, milyen élményekkel gazdagodott, vajon miért szerelmesedett bele pont Uruguayba? A beszélgetés során arra is kitértünk, mi az, amit szívesen "importálna" Zsani Uruguayból. 

Számodra nem ismeretlen Uruguay, úgy tudom korábban is jártál már Montevideóban. Spanyoltanárként egyértelmű, hogy érdekel Latin-Amerika, de miért pont Uruguay? 

Úgy adódott, hogy az első kontaktom Latin-Amerikával - barátok, ismerősök terén - uruguayiakkal volt és a fejembe vettem, hogy bejárom az egész kontinenst, amihez szuper kiindulópont lesz Montevideo. A terv egy része sikerült is, eljutottam Uruguayba, bejártam az egész országot, majd Buenos Airesbe tettem még látogatást. Ez az első alkalom annyira fantasztikus tapasztalat volt, hogy amikor újra választási lehetőség előtt álltam desztinációt illetően, úgy döntöttem, hogy Uruguayba szeretnék visszatérni. 

Ezúttal nem turistaként mentél, mit csináltál kinn?
Egy önkéntes munkalehetőség keretén belül magyart oktattam uruguayiaknak illetve angolt és spanyolt ott élő külföldieknek, továbbá cikkeket publikáltam a magyar diaszpóráról. Magyar-spanyol szakon végeztem az egyetemen, alapvetően spanyol és angol nyelvoktatással foglalkozom, de nagyon érdekelt, hogy milyen lehet a saját anyanyelvemet oktatni. 

Gondolom, sokakban felmerül most a kérdés: kik tanulnak arrafelé magyarul? 
Egyrészt olyanok, akiknek magyar felmenőik vannak - még az I. és II. világháború után mentek ki vagy '56-ban, régen igen nagy volt a magyar kolónia-, másrészt azok, akik egyszer valamiért elkeveredtek Magyarországra és annyira megtetszett nekik, hogy kedvet kaptak a nyelvtanuláshoz és a magyar kultúra megismeréséhez. Az egyik legsikeresebb tanítványomnak például semmilyen rokoni kötődése nincsen Magyarországhoz, de mégis rendszeresen utazik Budapestre. 

Mennyire nehéz  a spanyol anyanyelvűeknek megtanulni magyarul? 
Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a magyar egy nagyon nehéz nyelv, rengeteg kivétellel, így a legnehezebb az volt, hogy fenntartsam az érdeklődésüket, motivációjukat és ne menjen el a kedvük az első nehézségekbe ütközve. Ez igazi kihívás volt számomra. 

Hogy oldottad meg? 
Próbáltam úgy "eladni" a dolgokat, hogy ez buli, tényleg vicces, hogy ez is kivétel, azt is máshogy mondjuk, mint a szabály diktálná és hasonlók. Maximális empátiával fordultam feléjük, jókat nevettünk ezeken a szituációkon és így kellemes emlékeket csatoltak a tanulnivalóhoz. Jól ment, nagyon szerették. Vittem nekik videókat, népmeséket, élmény volt számukra a nyelvtanulás.

Ilyen magas szintre eljutottak a diákok, hogy népmeséket és videókat is megértettek? 
Igen, tanítottam emelt szintű csoportot is, ők abszolut vevők voltak ezekre és ügyesen vették az akadályokat. Beszélgettünk velük a magyarországi fesztiválokról, gasztronómiáról és hasonló témákról. Elképesztő, hogy milyen szépen beszéltek magyarul, ismerték és jól használták az igeidőket, igekötőket, le a kalappal előttük.

Mi volt a legnagyobb sikerélményed? 
A kurzusok időtartama 5 hónap volt és mindegyik egy írásbeli és szóbeli vizsgával zárult. Az egyik csoportom teljesen nulláról indult,  egyáltalán nem tanultak előtte magyarul, és lenyűgöző volt őket hallgatni a szóbeli vizsgán, amint egy piaci szituációban vásároltak, tárgyesetben tudtak pl. epret, szedret, banánt kérni. Amikor ezt hallottam, teljesen elérzékenyültem. Ez volt a legszebb pillanat, látni, hogy nulláról milyen szintre sikerült velük eljutni ilyen gyorsan. 

Nagyon megfogott és egyben motivált is engem az uruguayi diákok lelkesedése, büszke vagyok rájuk, hogy nem adták fel, mert tényleg kétségbeejtő tud lenni a magyar nyelv nehézsége. 

Hozzátenném, hogy ők nem csak a nyelv iránt érdeklődnek, hanem majdnem mindenegyikőjük táncolni is jár. Az uruguayi magyar diaszpóra néptáncegyüttese példaértékű, gyönyörűen táncolnak. Szép, ahogy ápolják a kultúrát. 

Ha már a kultúrát említed, mi az, amit Te szívesen importálnál az uruguay kultúrából, mentalitásból? Mit csomagoltál volna el szívesen a bőröndödbe?

Ez egy nagyon jó kérdés...Talán azt emelném ki, hogy mindenkinek van valami hobbija és senki sem azért űzi, mert profi szeretne lenni, hanem az élvezetért, azért, hogy jól érezze magát. Magyarországon én azt vettem észre, hogy ha valaki elkezd például spanyolul tanulni, csak akkor szólal meg, ha az a mondat tökéletes. Ha elmegy énekelni tanulni, csak akkor áll be a kórusba, ha az ő hangja tökéletes. Uruguayban viszont senki nem azért jár magyarórára, mert professzor szeretne lenni, hanem azért, hogy élvezze. Ez nagyon-nagyon felszabadító. De tudok egy másik példát is mondani erre, a Candombe nemzeti táncukat (mely a Világörökség része): vonulnak az emberek az utcán és mindenki önfeledten - de nem feltétlen tökéletesen - táncol. Van egy alaplépés, de különben úgy táncolod, ahogy szeretnéd, ahogy jól esik. Ezt a felszabadultságot szerintem átvehetnénk tőlük. 

Az utcákról jut eszembe, hogy sok latin-amerikai országnál sarkallatos pont a közbiztonság. Neked milyen tapasztalatod volt ilyen téren? 
Szerintem egyáltalán nem veszélyes, bár a helyiek megítélése alapján egyre romlik a közbiztonság. Tény, hogy egyre több a rablás, a betörés, ezt nem lehet tagadni...majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, hiszen pont emiatt történt nemrég kormányváltás, mert a polgárok egy része úgy vélekedik, hogy az előző vezetés nem tett eleget annak érdekében, hogy mindezt visszaszorítsa. Az új kormány erősebb szankciókat fog bevetni.
Mindezek ellenére nekem egyáltalán nem volt veszélyérzetem Uruguayban. 

Miért érdemes úticélként Uruguayt választani, mi  Uruguay varázsa? 
A hangulata. Olyan pozitív energiák vannak ott, Uruguayban, annyira kedvesek és előzékenyek az emberek, hogy hihetetlen. Többször kaptam csak úgy a szomszédoktól tortillát, vagy amikor költöznöm kellett, a diákjaim sorban ajánlkoztak, hogy szívesen segítenek. Montevideo nagyon nyugodt és a varázsa abban rejlik, hogy mindenki nagyon befogadó és odaadó. 

Csupa jó dolgokat meséltél, van azért árnyoldala is az országnak? 
A főváros kopottas. Sok a tehén. :)  Rossz a tömegközlekedés, ellenben a városok között könnyen lehet mozogni.
Ami még most eszembe jutott, az az, hogy a járdák minősége rettenetes, ha elesel, életveszélyes, én dobtam ki cipőt, ami feladta  a harcot a montevideói utcákkal szemben. Persze ez főként nem a belvárosra jellemző, hanem a kijebb lévő körzetekre és ott is azért, mert az utcák nem a fővároshoz tartoznak, hanem a lakók feladata a házuk előtt azt karbantartani és ez sajnos nem mindig sikerül.

Akkor aki Uruguayba készül, ne a legjobb cipőjét készítse a bőröndbe, ugye? 
Hát, ne! És ne akkor menjen, amikor ott tél van, mert olyankor sokat esik az eső és nagyon magas a páratartalom. De  annyira, hogy volt beletelt egy hétbe mire megszáradtak a kiteregetett ruháim. Mindenképp érdemes arra figyelni, hogy legyen fűtés a szálláson vagy ruhaszárító.  

Mi az, amit semmiképp se hagyjunk ki, ha Uruguayba utazunk?
A Candombe, amit már említettem korábban. Ez az élet szerves része náluk. Azt érdemes tudni róla, hogy alapvetően afrikai eredetű, régen a rabszolgák zenéje és tánca volt. Három féle dob (chico - kicsi, repique- közepes, piano - legnagyobb) az alapja.
A karnevált -mely a dél-amerikai országok között Uruguayban a leghosszabb: január végétől március közepéig tart - Candombeval ünneplik, így egész évben megy a gyakorlás. Ez azt jelenti, hogy minden városrészben különféle baráti társaságok, csapatok az utcán gyakorolnak, ütik a dobot, táncolnak, vonulnak, akikhez bárki járókelő csatlakozhat, aki épp kedvet érez hozzá. Ahol én laktam, ott heti két ilyen próba volt, este 8-tól 10-11-ig. Nincs csendháborítás. Mondjuk úgy, hogy publikus a próba. :)

Onnantól kezdve, hogy elérkezik a karnevál ideje (tavasszal), mindig mindenhol felvonulás és Candombe van. Eufórikus élmény, tényleg. Nagyon repetitív a zene, könnyű az alaplépés, nincs szabály, amit követni kellene, mindenki nyomja, beállsz és annyira átszellemülsz, hogy észre se veszed, hogy már két órája táncolsz. Fantasztikus érzés. 

 

Szóval Te is kipróbáltad? 
Igen, jártam Candombe próbákra heti 1 alkalommal, rendszeresen, így én már magamba szívtam az uruguayi felszabadultságot, ellenben volt egy barátnőm, aki ez idő alatt Buenos Airesben élt, neki kellett egy kis idő a feloldódáshoz, amikor átjött a karnevál idejére. Ő érezhetően feszültebb volt, de érdeklődő. Először nem mert csatlakozni a táncolókhoz, de később a tömeg hatására beállt és teljesen feloldódott. Senkit nem érdekel, hogy hogy táncolsz, csak az, hogy élvezd. Idősek is részt vesznek, akár bottal, de még olyan is van, aki kerekesszékben kíséri végig a felvonulást. 

Mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg.