Multikulti Barcelona zsebtolvajokkal


 Ha voltál már Barcelonában, most biztos beugrott a legnagyobb sétáló utca, a Rambla, vagy Gaudí épületei, a nyüzsgő teraszok és a tengerpart. Így volt ezzel Bácskai Tünde is amikor a Spanyol Klubba érkezett, egyből bevillantak neki az emlékképek. Ismeri a várost, mégis eljött az előadásra, mert itt mindig szubjektív szemszögből is betekintést nyerhetünk az adott régió életébe és kérdezni is bátran lehet a helyiektől.

 

A két barcelonai fiatal -Aleix és Pol- elmesélte nekünk, hogy sok nép (ibérek, görögök, rómaiaik, franciák) hatással volt a város kialakulására a történelem során és jelenleg is nagyon színes, vegyes a város, gyakorlatilag minden téren. Ha turista szemmel nézzük, rengeteg látnivaló vár minket, kezdve Gaudí különleges épületeitől a Rambla-ig. Fő látványosság és egyben a város szimbóluma is a Sagrada Familia, melyet 1882-ben kezdett építeni a híres katalán építész, aki úgy gondolta, hogy nem kell rohanni a építkezéssel, mert ügyfele Isten, így ráérnek. 

 

 

A Franco utáni korszakban indult a város rohamos fejlődésnek, mely azóta is töretlen, folyamatosak a beruházások, kikötője által kereskedelmi várossá vált, ezzel együtt viszont a bevándorlás is megindult. 

 

 

Még maguk a katalán vendégek is kiemelték (tehát nem csak sztereotípia), hogy arrafelé az emberek nagyon hangosan beszélnek és nyitottak, barátságosak, a napok hosszabbak, sok a napsütéses órák száma, ez is indokolja a város folyamatos lüktetését, nyüzsgését. 

Negatívumként azt említették, hogy nagyon sok az utcai árus, ez rossz hatással van a kereskedelemre és rengeteg a zsebtolvaj, akik főleg a metróvonalakon garázdálkodnak. Nagyon sok turista látogat el a Földközi-tenget partján fekvő katalán fővárosba, ahol egyre több a bevándorló is. 

Természetesen szó esett a függetlenedési törekvésekről is, melyek mögött meghúzódó érvek igen sokrétűek.

A katalánoknak saját nyelvük, történelmük, identitásuk, nemzeti szimbólomaik vannak. A függetlenedés mögött azonban van egy nyomósabb érv, méghozzá a pénz. Katalónia messze a leggazdagabb spanyol tartomány és adóbevételeinek egy ötödét a központi költségvetésbe fizeti be. 

Az egy órás előadáson még számos egyéb érdekesség is elhangzott, ezért érdemes személyesen ott lenni és bátran kérdezni, beszélgetni a helyi vendégekkel, így nem csak a kultúrát ismered meg jobban, hanem a nyelvet is gyakorlod.

Köszönjük Tündének a beszámolót! Várunk Téged is a Spanyol Klubban, ha szeretnéd jobban megismerni Spanyolország különböző régióit. Minden hónap első péntekén, 19.30-kor spanyol nyelvű előadás vár a Granada Nyelviskolában. Kattints a részletekért!